2014. augusztus 24., vasárnap

29.fejezet


- Hello. Miben segíthetek?- kérdeztem szipogva az idegen lánytól.

- Igazából én akarok segíteni neked.- válaszolta.

- Tessék? Nem is ismerlek.- nézek rá furcsán. Eltévesztette az ajtót?

- Ja, tényleg. Te nem tudod ki vagyok.- ütött a fejére. - Eleanor Calder vagyok. Harry barátjának barátnője. Tudom kicsit bonyolult.- nevetett fel kínosan.

-Megbirkózok vele.- utaltam a kinek ki-éje részére. - Harryről pedig nem akarok hallani, úgy, hogy bármit is akarsz mondani nem érdekel.- Meg akartam fordulni és vissza menni a szobámba, de megfogta a csuklom.

- Ne, várj! Nem úgy van ahogy gondolod, csak hallgass végig. És ha ez után is úgy gondolod, hogy nem akarsz róla hallani akkor megértem, csak hallgass meg.- könyörgőt.

-Ahjj, rendben. Gyere.- hívtam be az öltözőmbe. Leültünk egymással szemben és várakozóan néztem rá.

- Először is elmondanám, hogy Harryt nagyon régóta ismerem. És gondolom, hogy most azt gondolod, hogy hazudót neked, átvert, kihasznált és a hasonlók. De ez nem igaz. Elég régóta ismerem, hogy tudjam nem lenne rá képes senkivel ilyet csinálni, nem, hogy veled. Mikor beszéltem vele folyton rólad áradozott, hogy mennyire szeret és, hogy fél, mert érzi, hogy el fog veszíteni. És azt nem akarja.

-Ha annyira „szeret” és „nem akar elveszíteni” akkor miért hazudott???!!!!- szakítom félbe.

- Azért, mert egy sztár! Mindenki úgy bánik vele, mint egy kis királlyal. Mindenki akar valamit tőle. Hírnevet, sikert, népszerűséget.... Ki akarják használni. Már kezdett elege lenni ebből az egészből, de akkor jöttél te. Nem tudtad ki ő, milyen híres, nem akartad kihasználni. Meg akart ismerni, mert élvezte, hogy valaki végre nem bánik vele felsőbbrendűként. Ezután pedig beléd szeretett. Félt elmondani, hogy ki is ő, mert azt hitte, hogy másképp fogsz vele bánni, mint az elején, vagy éppen, hogy e miatt el fog veszíteni. Ezerszer el akarta mondani, engem is felhívott nem is egyszer, hogy hogyan mondja el neked ezt az egészet, de félt. Félt, hogy elveszít téged örökre.-

-És, hogy ne veszítsen el, ezért hazudott. Amit a legjobban utálok. Ennek nincs értelme.- rázom meg a fejem. Kicsit össze vagyok zavarodva.

- Gondold bele magad az ő helyzetébe. Nem volt neki sem könnyű. Nem szeret a szeretteinek hazudni. És téged mindenkinél jobban szeret. Látom rajta, mikor rólad beszél egyszerűen kivirul. Fülig szerelmes lett beléd. Most is, ha Louis és Liam nem rángatták volna el innen, neki ugrott volna az őröknek, csak, hogy tudjon beszélni veled, hogy bocsánatot kérhessen.
Gondold át ezt az egészet, és csak azután dönts- simogatta meg a karom és kiment. Egyedül hagyva engem a gondolataimmal.

Átgondolva ezt az egész helyzetet, úgy döntöttem megbocsátok Harrynek. Nem tudok rá haragudni. Ahhoz túlságosan is szeretem, hogy elveszítsem emiatt.

Gondolat menetemet egy hangos kopogás szakította félbe, majd egy statiszta bekiabált, hogy 10 perc és én jövök.

Gyorsan oda mentem a smink asztalhoz, hogy rendbe hozzam magam, és eltüntessen a sírás nyomait. Majd kimentem a szobámból, hogy megkeresem Harryt. Hamar meg is találtam. A színpad mögött volt. Az őröktől 1-2 métere, ahol 2 vele egykorú férfi fogja le. Valószínűleg ők Louis és Liam. Elkezdtem feléjük venni az irányt. Harry nem vett észre, inkább a két őrt nézte olyan csúnyán, hogy lassan már ölni is tudott volna a szemével.

-Harry.- szólítottam meg mikor már elég közel voltam hozzá. Azonnal rám nézet reményteli szemekkel.

-Alexa! Én annyira sajnálom, kérlek bocsáss meg. Én nem akart...-megfogtam két oldalt az arcát és megcsókoltam. Faltuk egymás ajkait, míg levegő hiány miatt el kellet válnunk. - Szóval megbocsátasz?- válaszul csak bólintottam. Hirtelen felemelt és elkezdett velem forogni.  Nevetve kapaszkodtam meg vállaiban nehogy elejtsen. Amilyen örült képes rá...

- Bocsi, hogy megzavarom a gerlepárt. De Alexának és nekem jelenésünk van.- szólalt meg Justin.

-Igaza van, mennem kell. Ti is menjetek vissza az asztalotokhoz.- húzódtam el Harrytől.

- Igen még vissza kell mennünk, te még jelölt vagy egy díjra Harry.- szólalt meg Liam.... vagy Louis. Nem tudom ki-ki. Viszont Harry erre a mondatra nagyon csúnyán nézet barátjára. Pont úgy mint nem rég az őrökre.



-Üdvözlünk megint mindenkit. Igen újra mi vagyunk azok. De most nem ez számít hanem, hogy ki viszi haza az utolsó díjat.- kezdett beszélni Justin nagy lelkesedéssel.

- Vagyis inkább KIK viszik haza, ugyanis az este utolsó díjának kategóriája nem más mint, 2014 álom párja.- kiáltom az utolsó 3 szót egy őszinte mosoly kíséretében, mert eszembe jut Harry.

-Ne is húzzuk az időt, hiszen még van egy meglepetés fellépönk! Szóval kérnénk a borítékot- nagyon meglepődtem Justinon, hogy most nem vicceli el a beszédét, pedig meg mertem volna esküdni rá, hogy majd el kezd bohóckodni, mint a próbákon.

Miután megkaptuk a borítékot, szépen kinyitottam és hangosan felolvastam a benne rejlő két nevet.

- Bella Kenway és Harry Styles.-

2014. augusztus 12., kedd

28.fejezet

- Végül a győztes nem más, mint.... - egy perc hatás szünetet tartottam.- a One Direction.- kiáltottam lelkesen, mire hatalmas taps vihar alakult ki. Az egyik asztaltól 5-en álltak fel. Beleértve őt is, akit kiszúrtam az előbb. Négyen nagy lelkesedéssel sétáltak felénk. Integetek és látszott rajtuk, hogy boldogok és büszkék amiért elnyerték ezt a díjat. De ez nem volt elmondható az ötödik tagról. Lassan közeledett lehajtott fejjel, lemaradva a többiektől. Ahogy sorban jöttek fel a színpadra rájöttem, hogy tényleg Niallt szúrtam ki a közönség sorai között. Így már érthető miért vették őt is körül a rajongok múltkor a parkban.

Végül fel ért az utolsó banda tag is a színpadra. Ahogy egyre közelebb ért nagyon ismerős lett. De Ő nem lehet, hiszen betegen fekszik otthon. Akkor nem állhat itt előttem. -Hitegettem magamat.- Ám, ahogy lassan felemelte a fejét, úgy éreztem összetört bennem egy világ. Egy világ amit a jövőmnek hittem, és amire építkezni akartam. Egy világ ami mindennél fontosabb volt nekem, most eltűnt, felrobbant, megölték, összetört, porrá vált. A múlt porává.

Ahogy belenéztem igéző zöld szemeibe, kétségbeesést láttam. Félt, hogy rájövök mindenre. Az egész egy nagy hazugság volt, folyamatosan átvert. Hazudott, hogy ki ő, hogy milyen ő. Eddig azt hittem, hogy mindent tudok róla, most mégis úgy érzem, hogy egy idegen áll előttem. Egy idegen akiről nem tudok semmit, még abban se vagyok biztos, hogy az igazi nevét mondta el nekem, vagy az is csak egy kisebb hazugság volt e a többi között. De most már láttok rendesen és nem homályosítsa el a szememet a ”szerelem rózsaszín köde”. Az egész egy nagy átverés volt!!!

-Gratulálok srácok! Megérdemlitek a díjat.- adta át Justin az egyik tagnak akinek rövidre nyírt barna haja volt. Minden színészi tehetségemet elővéve fojtottam vissza könnyeimet és erőltetem magamra egy mosolyt. Gratuláltam én is miközben egy percre se néztem Harryre, ami elég nehéz volt mert, a tekintetemet úgy vonzotta mint a mágnes. Egyesével gratuláltam a fiúknak, kivéve Harrynek. Középen volt így könnyen és észrevétlenül ki tudtam hagyni. Ami láthatólag rosszul eset neki, bár nem tudom miért? !

A fiúk tartottak egy kisebb beszédet, de nem tudtam rá figyelni. Imádkoztam, hogy minél hamarabb le kerülhessek a színpadról.

Szerencsére a fiúk hamar befejezték, így levonulhatunk a színpadról együtt.  Harry nagyon közel jött hozzám, gondolom el akart mesélni valami hülye mesét, amiért hazudott és amiért nem mondta el, hogy egy híres sztár. De nekem nem kell mese, nem vagyok 5 éves akinek esti mesét mesélnek az altatáshoz. Felnőtt nő vagyok és nem érdekel a kitalált sztorija. Ahogy kikerültünk a közönség látóteréről elkezdtem futni az öltözök felé. Az őröknek -akik az ajtók előtt álltak- szóltam, hogy a barna göndör hajú fiút ne engedjék be hozzám, majd beszaladtam az öltözőmbe és magamra zártam az ajtót. Neki dőltem az ajtónak és szabadjára engedtem könnyeimet.

Hallottam ahogy Harry veszekszik a biztonságiakkal, hogy engedjék be, nem sikerült neki. Úgy negyed óra múlva csönd lett. Lecsúsztam az ajtón és néma könnyeimen keresztül bámultam ki a fejemből.


Miért volt ez jó neki? Mi előnye származott ebből? Mire volt jó ez a színjáték? Miért csapott be? Miért használt ki?  Miért? Miért? Miért? …
Sok a miért és egyre sincs válasz...

És én még képes voltam elhinni neki, hogy otthon pihen betegen. Lázasan, gyengén...
És egyáltalán mikor akarta elmondani, hogy egy híres énekes? Vagy egyáltalán el akarta mondani bármikor is?

Mintha egy villany körte gyúlt volna fölöttem, jöttem rá, hogy ezért nem mentünk el sosem nyilvános helyre. Szégyellt engem? Az első randinknál is nem éterembe mentünk hanem hozzá ahol nem láthatott senki más. Utána meg a nyaralójába vitt. És ha bármikor felvettetem, hogy menjünk el sétálni vagy valahova, mindig kitalált valami kifogást. Most már teljesen tiszta. Csak azt nem tudom, hogy miért csinálta ezt. Huh, nagyon sok ez a miért....

Gondolat menetemet egy halk kopogás szakította félbe.

Gyorsan felálltam és kezemmel letöröltem a könnyeim nagyját, majd szép lassan kinyitottam az ajtót. Tudtam, hogy Harry nem lehet az mivel az őrök nem engednék át. Így nem kellet félnem, hogy vele találom magam szembe. Bár arra a személyre sem számítottam aki most az ajtó túl oldalán néz engem.

-Szia. Beszélhetnénk?-

2014. augusztus 1., péntek

27. fejezet

Hey! Kicsit szomorú vagyok, mert mostanában nem kapok kommit, így nem tudom, hogy mit gondoltok a történetről. Nincs is inspiráncióm, hogy minél előbb meghozzam a következő részt, mert senki sem hajlandó írni pár sort, miközben én sokat törödök az írással. Na, mindegy is itt a rész. Remélem tetszik nektek.



-Búúú!-

-ÁÁÁÁ- sikítottam fel ijedtemben. Megfordultam és egy nevető Justinnal találtam szemben magam.
- Miért kellett megijesztened?- pirítottam rá.

- Mert már vagy ezerszer szóltam, de te csak bámulsz kifele a közönséget nézve. Nem kell aggódnod, nem lesz semmi baj. Nyugodj meg.- simogatta meg a karom. Szemeivel nyugodtságot árasztott felém.

- De nem tudok, nagyon izgulok, és érzem, hogy el fogom rontani.- pánikoltam. Úgy nézhetem ki mint egy ötéves aki otthon toporzékol, mert nem akar iskolába menni.

-Néz rám, nem fogod elrontani, a próbákon is ment! Most is fog. Meg ha el is rontod, majd kisegítelek. Oké?- nyugtatott.

- Oké.- bólintottam egy aprót.

- Na, gyere ide.- ölelt meg jó szorosan. Jól eset az ölelése, de  jobban örültem volna, hogyha Harry van itt velem és ő vigasztal. De ez most lehetetlen, hiszen otthon pihen betegen. Erre a gondolatra kicsit elszomorodtam, hiszen inkább lenék vele, mint itt. Még akkor is, hogyha egész este azt hallgatnám, hogy én is beteg leszek.

- Mi az, hogy nincsenek itt?-kiabált nem messze tőlünk a szervező. Kicsit össze rezzentem a hirtelen hang hatástól miközben elhúzódtam Justintól.

- Nagy vihar volt, ezért a gépük később indult, lehet, hogy nem fognak ide érni időben.- halkan és félénken mormolta az egyik itt dolgozó. Gondolom megijedt, hogy az előbb rákiabáltak.

-Hát ezt nem hiszem el.- a főszervező saját haját tépte idegességében. - Ha ezt túl élem nyugdíjba megyek.- sóhajtott egy nagyot. -Ti.- kiáltott fel miközben felénk mutatott. - Az utolsók vagytok, szóval ti fogjátok helyettesíteni őket.- állt elő egy nagyon rossz ötlettel.

-Mi?- kiáltottam fel elég vékony hangon amitől többen is  a fülükhöz kaptak. - Ne. Vagyis mások is vannak a vége fele! Miért pont mi?- pánikoltam.

- Nem érdekel, ti veszitek át a helyüket és kész.- zárta le a beszélgetésünket és elviharzott.

-Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el. Ezt nem hiszem el...- mondogattam miközben körbe körbe járkáltam idegességemben, kezemet tördelve.

-Héé. Nyugodj meg, nem lesz semmi baj.-próbált Justin nyugtatni, kevés sikerrel.

- Hányadikok vagyunk?- Justint levegőnek nézve fordultam az egyik emberhez, aki megadhatja nekem a választ.

-Elsők.- válaszolta közömbösen az egyik itt dolgozó férfi.

-Miiii?- sikítottam fel.

-Áááá. Ezt most már abba hagyhatnád. A végén még meg is süketülök.- dörzsölte a füleit Justin.

-Köszöntünk mindenkit a 2014-es MTV Awardson. Sajnos Taylor Swift és Ed Sheeran nem értek ide időben. Egy kisebb vihar miatt később indult a gépük, ezért mi helyettesítjük őket.- improvizált Justin meglehetősen jól. Nagyon örülök neki, hogy fel ajánlotta, hogy ő kezdi majd. Jelenlegi helyzetemben meg se mernék szólalni. Csak nézem a velem szemben lévő híresebbnél híresebb személyeket akikhez képest egy senki vagyok. Mindenki ismer mindenkit kivéve engem. Mit keresek egyáltalán itt? Semmi keresni valóm itt! Otthon kéne ápolnom a beteg barátomat. Ja, de épp  most akarok betörni ebbe a szakmába. Mégis úgy érzem, hogy életem legnagyobb hibája volt ide eljönnöm.

- De ne is húzzuk az időt! Nézzük meg az idei jelölteket akik elnyerhetik A Legjobb Banda díját.- zárom rövidre mondandómat, miközben próbáltam nem kimutatni mennyire be vagyok szarva. A lábaim remegtek, mint a kocsonya és alig bírtam kiejteni egy értelmes szót.

Justin biztatóan rám mosolygót, miközben a hátunk mögött klip jelenetek játszottak. Nem figyeltem  a zenékre, inkább a közönséget pásztáztam és próbáltam egy élethű mosolyt festeni az arcomra. De nem is voltak ismerősek a zenék, mind nyáltól csöpögős volt.

Hirtelen meg láttam egy ismerős arcot. A gyér fényviszonyok miatt nem láttam jól de így is felismertem...

Justin oldalba ütött -persze csak gyengén-, hogy egy kicsit elbambultam és én jövök. Gyorsan kapcsoltam elvetem a győztes nevét rejtő borítékot és kibontottam.

- Végül a győztes nem más, mint.... - egy perc hatás szünetet tartottam.- a One Direction.- kiáltottam lelkesen, mire taps vihar alakult ki.